Szilikonmentes sampon és balzsam – első benyomások

IMG_4278

Néhány nappal ezelőtt akadtam rá erre a két szilikonmentes termékre, és végre elérkezett az idő, hogy kipróbáljam őket :) Szándékosan nem használtam a címben a “Teszt” szót, mivel szerintem egy próbálkozás bőven kevés ahhoz, hogy egy samponról átfogó véleményt alkothassunk. (Ennek ellenére mégis a Teszt kategóia alá soroltam a bejegyzést). Több olyan samponnal is találkoztam már, ami eleinte csodálatos tartást és csillogást adott a hajamnak, majd néhány hónap távlatában teljesen tönkretette. Ezért egyelőre csak az első benyomásról számolok be, aztán később írok majd a hosszútávú fejleményekről is :)

Az elmúlt években hosszú, majdnem derékig érő hajam volt, és mindig különböző színűre festettem az alsó felét. Ehhez persze arra volt szükség, hogy először az alsó részeket leszívjuk szőkére, amit a hajam (mondanom sem kell) egyáltalán nem hálált meg. Száraz és töredezett lett végig a szőkítés mentén, tulajdonképpen olyan állaga volt, mint egy Barbie baba hajának. Úgyhogy néhány hete rászántam magam, és vállig érőre vágattam :) Rettenetesen hiányzik a hosszú hajam, de most először tapasztaltam meg évek óta, hogy milyen érzés, ha egészséges a hajam. Most igyekszem gyorsan és egészségesen visszanöveszteni, úgyhogy a közeljövőben sok hajjal kapcsolatos írást olvashattok majd a blogon ;)

Sokat olvastam arról, hogy a szilikon, a parabén és a különböző szilikátok mennyire roncsolják a hajat, ezért mindenképpen (legalább) szilikonmentes sampont kerestem. Ezzel el is érkeztünk ahhoz a két termékhez, amiről a bejegyzés szól.

Herbal Essences Clearly Naked

Erre a samponra véletlenül bukkantam rá a Müllerben néhány nappal ezelőtt. Sok jót hallottam már a márkáról, általában mindenki csak dicsérni szokta, így végignéztem a kínálatot, és megakadt a szemem ezen a samponon. Pontosan azt hirdeti, hogy szilikon-, parabén- és színezőanyagmentes, és az ára is nagyon kedvező, egy átlagos drogériás sampon árába kerül (körülbelül 700 Ft).

IMG_4286
Tapasztalatok

Nagyon kellemes érzés volt a hajamra tenni, samponozás közben olyan volt, mintha folyékon selyem lenne a hajamon :D Nagyon lágy, szilikonmentes samponhoz képest jól is habzik, és nagyon könnyednek éreztem utána a hajamat. Az egyetlen dolog, amit nem szerettem benne, az az illata, kicsit a zöldalmás rágókra emlékeztetett, de rólam tudni kell, hogy igen kényes orrom van, és általában nem rajongok a műgyümölcsös vagy műédes illatokért :) Összességében nagyon szerettem ezt a sampont, így első használat után tökéletesen meg vagyok vele elégedve.

The Body Shop Banana balzsam

Pár napja jártam a Body Shopban, eredetileg a Rainforest termékcsaládért mentem, de gondoltam, ha már ott vagyok, elhozom ezt is, mert nagyon jókat hallottam róla mindenkitől. Egyelőre csak a balzsamot vettem meg, mert a samponok között általában szerintem nem akkora a különbség, és azt kell mondjam, egyáltalán nem bántam meg, hogy megvettem :)

Tapasztalatok

Már amikor felkentem a hajamra, akkor mennyei érzés volt, egy perc után úgy éreztem, hogy a hajam selymessé és csomómentessé vált, aztán mikor leöblítettem, még azon is elgondolkoztam, hogy nem is teszek fel pakolást (azért egy picit mégis tettem, az én hajamnál az a biztos :)). Az egyetlen problémám itt is a számomra kicsit kellemetlen illat volt, kicsit a túlcukrozott áruházi banánturmixra emlékeztetett, de ez megint valószínűleg az én egyéni véleményem, ez senkit ne riasszon vissza, mert egyébként egy nagyon remek kis balzsamról van szó :) Bátran ajánlom mindenkinek, akinek problémás a haja, nekem egyelőre nagyon bevált! Szárítás után puha, könnyed érzése van a hajamnak, tényleg, úgy érzem, mintha nem is lenne ott :) Megfogni is nagyon kellemes, selymes tapintású és szépen csillog. Csak reménykedni tudok, hogy ez a pozitív hatás hosszú távon is megmarad, mindenesetre ha kitart a flakon végéig, biztosan újraveszem a samponnal együtt :)

IMG_4290

A hajam szép és selymes maradt 3 napig, de összefogva 4 napig is el tudtam hordani. Végül is nagyon meg voltam elégedve ezzel a párosítással, talán jobban örültem volna, ha egy kicsit tovább bírja mosás nélkül, mivel az utóbbi időben szép fokozatosan próbálom átszoktatni a hajamat a heti egyszeri hajmosásra, és voltak olyan termékek, amivel már 5 napig simán el tudtam tolni a mosást, de ennek ellenére is egyelőre maximálisan bevált ez a sampon és balzsam.

You may also like

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.